Amerika szerint Putyin háborús bűnös, akit felelősségre kell vonni
A szenátus egy tervezetet fogadott el erről, amit egy republikánus szenátor nyújtott be.
A szenátus egy tervezetet fogadott el erről, amit egy republikánus szenátor nyújtott be.
A német szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére – jelentette be a német szövetségi igazságügyi miniszter egy keddi lapinterjúban.
A törvényszék ügyésze szerint van alapja azt hinni, hogy háborús és emberiesség elleni bűnöket követtek el Ukrajnában.
A Nemzetközi Büntetőbíróság felléphetne háborús bűnök vádjával Oroszország háborús agressziója miatt, illetve orosz katonák ellen, de a támadást elrendelő Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes felelősségének megállapítására jelenleg nem sok esély van – mondta a hvg360-nak Hoffmann Tamás nemzetközi jogász. Ő a jelenlegi orosz elnök bíróság elé állítását csak egy moszkvai hatalomváltás után tartja elképzelhetőnek. Magyarországon is indulhatna elvileg eljárás, ha Polt Péter úgy akarná, de akkor sem Putyin ellen.
Csehország legfőbb ügyésze arra figyelmeztetett, hogy akár három év börtön is járhat az oroszok ukrajnai háborújának támogatásáért.
A hágai Nemzetközi Törvényszék (ICC) nyomon követi az Ukrajnában zajló eseményeket, és ígérik, hogy kivizsgálnak minden egyes háborús bűncselekményt és népirtást.
Továbbra is szerb „hazafiak” őrzik a srebrenicai mészáros, Ratko Mladics belgrádi házfalra festett arcképét. Miközben a rendőrség megtiltotta a háborús bűncselekményekért életfogytiglani börtönre ítélt boszniai szerb táborokot dicsőítő óriásgraffiti lemázolását, megjelent egy újabb arckép is, az ismeretlen alkotók ezúttal a második világháborús csetnikvezér Drazse Mihajlovicsot festették meg. A belvárosi graffitiháború sokkal többről szól, mint néhány száz unatkozó fiatal csörtéjéről: a szerbség nagyobb része nem hajlandó szembenézni Mladics és társai bűneivel.
Az illetékes hágai ügyész háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Hashim Thaci koszovói államfőt és a függetlenné vált egykori dél-szerbiai tartomány több vezetőjét. Ez megakaszthatja Szerbia és Koszovó párbeszédét.
A BBC Panorama és a Sunday Times oknyomozása szerint a kormány szándékosan elhallgatta a brit katonák által elkövetett háborús bűnöket, és nem emeltek vádat azok ellen a katonák ellen, akik például civileket öltek Irakban és Afganisztánban.
A döntés diplomáciai feszültséget is okozhat Japán és Dél-Korea között.
Az illetékes főügyész életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a volt boszniai szerb vezetőre, mert a 40 év börtönt túl enyhének találta.
A lengyel parlament felsőháza is jóváhagyta azt a vitatott törvényt, amely büntethetővé teszi, ha a sajtóban Lengyelországra hárítják a náci Németország által elkövetett háborús bűntettekért való felelősséget, többek között azáltal, hogy a "lengyel haláltáborok" kifejezést alkalmazzák.
Oskar Gröninget a bíróság legalább 300 ezer, főként magyar zsidó meggyilkolásában találta bűnösnek.
A hágai Nemzetközi Törvényszéken összesen 161 ember ellen emeltek vádat és 90 embert ítéltek el a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök miatt. Az utolsó tárgyaláson az egyik vádlott mérget ivott és később meghalt.
Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.